I. PROLÓGUS
1.páciens: a magyar bértollnokok, közírók, publicis(z)ta réteg és véleményvezérek döntő hányada
2. diagnózis: paranoia, nemritkán skizoaffektív személyiségzavar és idült dementia (szellemi leépülés)
3. tünetek: közéleti iszapbirkózás, ketrecharc és kakasviadal a szekértáborok mentén és azok között
4. szövődmények: a magyar társadalom arra fogékony részének kollektív hiszterizálása
II. ANAMNÉZIS
Tamás Gáspár Miklós szokta volt mondani, hogy a magyar közélet, újságírás és vitakultúra az alacsony fizetések miatt csúnyán leépült az elmúlt években. Egyet is értünk TGM mesterrel azzal kiegészítve, hogy meglátásunk szerint a probléma gyökere ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, és fő oka, hogy a demokrácia alkotmányos jogintézményeihez a magyar értelmiség egy jelentős része még 22 év után sem tudott felzárkózni.
A féltudású és gyakran félkegyelmű magyar elitről egy kis ajánlott irodalom:
http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/
http://kard.blog.hu/2012/11/19/feltudasu_magyar_elit_hol_tartunk_ma
Most pedig nézzük az egyes okokat a részletes vizsgálat során:
1.) a kettős mérce
Már-már közhelyszerű és unalomig ismételt, hogy a bal-jobb és egyéb szekértáborok saját almuk kölykeinek mindent elnéznek, miközben a másik oldal egy-egy szereplőjének legkisebb hibájára-tévedésére is inkvizítori hevülettel reagálnak.
Illusztrációnak elég a legutóbbi plágium(gyanús) ügyek fogadtatása, az ügynöktéma, valamint a pártok saját kriptokommunista elvtárs házikedvenceinek szerető gondozása.
2.) az agit-prop pártsajtó
Sajnos nemcsak a kádári kommunista újságok elnevezéseit (Népszabadság, Magyar Nemzet, Mozgó Világ stb.) örököltük meg, hanem azok újságírógárdáját és szellemiségét is.
Objektív, független újságírás, mint lehetetlen fából vaskarika (kivéve persze a tényfeltáró zsurnalisztákat) persze a nagybetűs Nyugaton sem létezik. Csak, hogy egy példát említsünk, Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) vállaltan konzervatív szellemiségű, a berlini Tageszeitung pedig baloldali, de lehetne emlegetni a brit konzervatív Daily Telegraph vagy a baloldali liberális Guardian példáját is. Ezek a lapok azonban egy értékvilág hűséges megjelenítői és nem pedig pártok (CDU, toryk) szócsövei, és ha a hozzájuk legközelebb eső párt működésével konfliktusba keveredik a szerkesztőség által képviselt ideológiával, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit választják.
Ehhez az is hozzátartozik, hogy Nyugaton a lapok tulajdonosai nem a pártfinanszírozásban érdekelt üzleti körök (Simicska-Nyerges tengely/Széles Gábor) vagy pedig pártközeli gittegyletek (Szabad Sajtó Alapítvány).
Hál' Istennek azért vannak szabályt erősítő kivételek az online (pl. Mandiner, Jobbklikk Konzervatórium) és az offline (Figyelő, Heti Válasz, Kommentár) médiatermékek körében, valamint néhány médiamunkás bizonyos kellően (ön)kritikus írásáról se feledkezzünk meg (pl. Csemely Péter a Magyar nemzettől vagy Szajlai Csaba a Magyar Hírlaptól). Ide sorolhatók még az Index, az Origo és a HVG.hu bizonyos írássai és újságírói.
3.) feszültséglevezető-indulatkiélő publicisták
Egyes újságírók képtelenek a munkájukhoz nélkülözhetetlen távolságtartásra és racionális belátásra, ehelyett elfojtott indulataikat, belső feszültségeiket vezetik le- írják ki magukból nem kímélve a klaviatúrájukat és a nyomdafestéket. Itt most nemcsak az ominózus címerállatokra (Bayer és a cigányok esete, Tóta W. és a kereszténység) kell gondolni, a blogvilág is szép példákat szolgáltat.
Egy-egy virtuóz újságíró azonban még így is képes köpönyeget váltani, gondoljunk csak Balavány Györgyre, aki 2010 előtt ugyanolyan hévvel volt képes szidni a Gyurcsány-Bajnai kormányok tevékenyégét, mint most a HVG-nél az Orbán-kabinetet. Bár egyesek számára ez hitelesnek hat.
Kiváló gyűjtemény a 2009 óta már sajnos nem frissülő http://arokaso.blog.hu
4.) konteo próféták
Minden nagyobb pártnak vannak önjelölt vagy felkent prófétái, akik nem ritkán a vezírek fegyverhordozói és első számú rajongói is egyben ( pl. Debreczeni József és Gréczy Zsolt).
Szerepük az is, hogy összeesküvés elméletek gyártásával szívják el az arra fogékony közönség maradék agyvelejét, hogy így tereljék el a figyelmet a pártvezérek címeres ostobaságairól és csúfos kudarcairól. A műfaj jeles klasszikusai közé tartozik még Bogár László és Drábik János népszerű politikai tudományos-fantaszta és bestselleríró. Az egykor szebb napokat látott Szaniszló Ferenc nagyszerű Világpanorámájáról se feledkezzünk meg az Echo TV-ben, ahol remek elméleteket kapunk a földönkívüli - zsidó világkormány legújabb machinációiról.
Régi nagy álmom még az ATV-s Újságíróklub (Avar, Bolgár, Dési és Mészáros elvtársék) és az egykori Demokrata-kör (Bayer, Bencsik, Bogár, Szentmihályi Szabó, Tóth Gy.) összeeresztése egy közös dagonyázás reményében.
5.) agyhalott politikuszombik
Ők azok a pártok PR osztályain tüsténkedő túlontúl gyakran lefagyó, ám korlátlan alkalommal újratelepíthető droidok.
Nekik mindenről "Libajnai" baromfiudvara, Orbán patás Führer szőlőbányái, a zemberek pusztulátuma és az izraeli tőke jut eszükbe.
Ugyanabból a kottából dolgoznak mindegyik pártakolban, csak a személyneveket kell tetszőlegesen behelyettesíteni.
Előnyük, hogy megspórolnak mindenfajta szellemi tevékenységet és a fanoknak segítenek elkerülni a hétköznapi csalódásokat.
6.) a katasztrófatúrakedvelők és a hiszterikák
Itt kérem nemzet süllyed el, fogy a magyar, éheznek a zemberek, és persze tombol a cigány/egyeneruhás/politikusbűnözés.
Becsomagolva áll a bőrönd az előszobában, mert itt tombol a fasiszta/orbánista/zsideszes diktatúra, mindnyájunknak el kell menni.
Ha a rosszkedvnek van is oka a pesszimizmus mégis csak magyar népbetegség.
Igaz és vitathatatlan, hogy az ország bizonyos területein komoly gondok vannak a közbiztonsággal.
Az viszont a szenzációhajhászásban népszerű bulvármédia nagy bűne, hogy a katasztrófa hírekkel és híradókkal (nagy ker.média csatornák) hiszterizálja a társadalmat, és olyan képzetet kelt emberek széles tömegében, hogy itt kérem szépen nincsen közbiztonság, tombol az anarchia az utcákon és senkinek az élete/vagyona sincs biztonságban.
Ezek az orgánumok a társadalom profitorientált rémisztgetésével azt érik el, hogy a politikai radikalizmus karmaiba sodorják emberek százezreit.
Pl. Emlékezünk még a szilveszteri szigethalmi késelés médiában történt tálalásáról. A sajtóban úgy jött le, hogy az ártatlan sportoló (kis)fiúkat megkéselte egy mindenre elszánt, váratlanul berontó bűnbanda minden ok nélkül.
Ezzel szemben két, valószínűleg ittas társaság szólalkozott össze, az áldozatok között is volt bűntetett előéletű nehézfiú, és mint ahogy ilyen társaságokban lenni szokott, előkerült a kés.
7.) Sikerpropagandisták
A pannon puma újra támad, minket irigyel Franciaország és Németország, itt nincsenek és nem is lesznek megszorítások, a magyar válságkezelés sikeres volt, miközben az EU többi része összeomlott. Mindenről csak a külföldi karvalytőke, ahárom betűs szerveztek, és természetesen az EU cselvetése tehet.
Bizonyos politikai (marketing) szereplők és kabalaállatok úgy gondolják, hogy sajátos valóságtorzító mezővel rendelkeznek, mellyel felülírhatják a fizika törvényeit.
Csúnya félrekezelések és dilettáns baklövések közepette könnyű a láthatatlan, ismeretlen és megfoghatatlan külső ellenségekre mutogatni, és úgy beállítani, mintha köröttünk még rosszabb volna a helyzet.
8.) a vátesz politikusok
Itt most nem kívánok Bajnai, Orbán vagy Gyurcsány erényeivel és hibáival foglalkozni.
Elég annyi, hogy részben tudatosan-részben sponrtán kialakult körülöttük egy olyan hangos közönség és értelmiségi holdudvar, mely őket tévedhetetlen übermencshként beállítva totemáállatként fetishizálja személyüket.
Biztos vagyok benne, hogy ez valahol mélyen számukra is kínos, mégha esetlegesen bűnrészesek is a kép kialakulásában.
Azzal együtt, hogy a vezérkultusznak a XX. század után nincsen túl jó szájíze, végtelenül félreviszi és degradálja a politikai vitát, ha egyébként gyarló embereket messianisztikus hévvel rajongjuk körül és mitikus képességekkel ruházzuk fel őket.
Nem sámánokra, spirituális vezetőkre, hanem dörzsölt politikusokra és saját árnyékukon túllépni képes államférfiakra volna szükség a bajban.
Azt se feledjük, hogy Szent István Szűz Mária kezébe helyezte az országot, így nem Ferenc, Gordon vagy Viktor országa vagyunk.
9.) megbélyegzők és a megbélyegzettek
Antiszemita - zsidóbérenc, nacionalista-idegenszívű kozmopolita, fasiszta- kommunista, vaskalapos/szentfazék- ex- szadeszes libsi, mucsai paraszt- cigány/zsidó, homofób-buzeráns
És ezek csak a legismertebb, leggyakrabban használt billogpárok, amik hirtelen eszembe jutottak.
Ezek a karaktergyilkosság taktikai atomfegyverei, melyeket ugyan úri társaságban nem illik bedobni, de a suttogópropaganda mindig nagyon hatékony.
Az ilyen jelzők használata akkor gyakori, amikor az egyik (-mindkét) félnek nincsenek érvei és ezért magát a vitapartnerét akarja ellehetetleníteni, és ezzel elvágni minden további vitát.
Gyakran előfordul, hogy egy vitában lényegtelen, hogy MIT állít, hanem csak az a fontos, hogy KI mondja.
Akit egyszer megbélyegeznek, még ha teljesen abszurd is a jelző (pl. Romcsics Ignác leantiszemitázása), nehezen tud szabadulni a rá aggatott billogtól.
10.) a virtuális valóság(ok), álviták és a szimbólumok harca
"Fecseg a felszín, hallgat a mély"
A valóság szövete ugyan még néha felsejlik (disputa a felsőoktatásról, az eladósodás), de leggyakrabban lejárt szavatosságú vagy diszkreditált szimbólumok (Árpád-sávos zászló és Che Guevra póló) és sohasem létezett letűnt világok (Kádár kolbász és kerítés; a marsi emberek, akiktől származunk, valamint Jézus, mint párthus-magyar herceg) vívják egymással élethalál harcukat.
11.) magunkfajták-magukfajták/ a szellemi keretlegények
"Aki nincs velünk, az ellenünk van."
(a Rákosi-korszak mottója)
Összefügg a megbélyegzéssel. Az nem számít, hogy mi mind magyarok vagyunk és összetartozunk.
A leghangosabb nacionalisták és toleranciadiktátorok kedvelt felosztásai ezek feketén-fehéren.
Amikor csak magukfajták-magunkfajták, jobboldali fasiszták-baloldali kommunisták élnek köztünk.
A szekértáboroknak ez így kényelmes. A szellemi polgárháború összetartja a biztos szavazók táborát.
12.) a keserédes múltbarévedés
Nem állunk vitában a magyar jövőről, helyette csak a múlt kérdéseit marcangoljuk folyton folyvást.
Elöregedő, anómiás és megfáradt hazánkban alig érdekel bárkit, hogy mi lesz holnap, holnapután vagy jövőre.
Nem tudunk nemzeti minimumot teremteni még saját múltunk megítéléséről sem, ehelyett a 83x felesleges vitát folytatjuk a két világháború között Horthy-korszak megítéléséről.
13.) Álszentek és képmutatók
Tölgyessy Péter mondta egyszer, hogy a magyarok legnagyobb hibája a hipokrita-álszent viselkedés és a képmutatás.
Sajnos milyen igaza volt.
Nálunk valaki lehet egy korrupt gazember, csak diszkréten intézze az ügyeit.
Ugyanez a helyzet a mindennapi kis normaszegésekkel, miközben más bűnösöket vadul elátkozunk.
Jó példa erre az ozorai fesztivál 2012-es kezelése, amikor a szokásos évi kábszer terülj-terülj asztalkámról és drognagykerről a fél rendőrség tudott (volt aki részt is vett benne), de mégse csináltak semmit, amíg ki nem tört a médiacirkusz.
A sajtó és az igazságszolgáltatás néha előszed egy-egy bűnbakot (Zuschlag, Sz.-né Sz. Eleonóra) , akit nem kell sajnálni, de a rendszer logikája és működése mégis érintetlen marad, és a nagy halak úgyis végül mind megússzák.
Ez a az uram-bátyám korrupt mutyi világ pedig átszövi a teljes magyar valóságot az EU-s pályázati pénzektől a kórházi hálapénzekig.
+1.) a fekete-fehér vélemények
Az angol nyelvben ismeretes a for and against (+/-) esszé műfaja, amikor egy-egy állítás mellett és ellen kell érvelni, függetlenül attól, hogy egyet értünk-e vele vagy sem.
A fejletlen magyar vitakultúrából teljesen hiányzik ez a hozzáállás, itt csak sarkított és lebutított vélemények vannak főként, melyeknek az érvek és tények megadják magukat.
A nyilvános és magánviták agresszív érzelmi töltettel zajlanak, valamit csak szeretni-utálni lehet. Nincs arany középút.
Egy példa a végére: A határontúli magyarokról a legtöbb helyen ma csak végtelenített pátosszal (a sokat üldözött igaz magyarok) vagy pedig idegenkedő lenézéssel lehet beszélni (a sunyi erdélyiek, akik igazából magyarul beszélő románok, és csak elveszik előlünk a munkát).
Ahelyett, hogy közéjük mennénk, és vitáznánk velük.
Ha tetszett a cikk, oszd meg és kedveld facebook oldalunkat!
