A magyarok mindig is híresek voltak a kreativitásukról, és ez alól a mindenkori szélsőjobb sem képez kivételt. Túl kevesen ismerik a történelmi elbeszélést a nyilaskereszt születéséről. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 145000/1933. számú BM (1933. 09. 06.) rendelettel nem sokkal Adolf Hitler hatalomátvétele után betiltotta a horogkereszt használatát Magyarországon. A felemelkedő harmadik Birodalom árnyékában még szó sem lehetett antifasiszta ellenállásról, így az ürügy az volt, hogy a náci Németország új lobogójában szereplő szvasztika egy másik ország állami jelképévé vált.

Alig 10 évvel később, az ország német megszállása után Keresztes-Fischer is megkapta jutalmát. A Gestapo a malthauseni koncentrációs táborba hurcolta az angolbarát politikust, akit aztán csak a szövetségesek szabadítottak ki. Hiába, a nácik sem felejtenek. Igaz, a kommunisták sem, mert a súlyos beteg egykori ellenálló belügyminisztert háborús bűnösként akarták perbe fogni, és csak a szövetségesek jóindulatának köszönheti, hogy nem adták ki a magyar Népbíróságnak.

Szálasi Ferenc és követői viszont erre kitalálták a nyilaskeresztet, mely a hungarista mozgalom egyik védjegyévé vált, az agrárfasiszta Meskó Zoltánék pedig a kaszáskeresztet, ami viszont hamar kikopott a szélsőjobboldali szubkultúrából.

Feltehetjük hát a kérdést, hogy a valódi jogállamiságban hívőknek érdemes-e szimbólumokkal csatározniuk a káros eszmék térhódításának megakadályozása helyett?

A második világháború borzalmai után a náci-hungarista jelképek természetesen diszkreditálódtak, a kommunista hatalomátvétel után azonban a másik totális diktatúra jelképei hivatalos állami szimbólumokká emelkedtek: megjelentek a nemzeti lobogóban, az új kommunista címerben, sokan pedig emlékeznek még az Országház kupoláján világító vörös csillagra.

A rendszerváltáskor a jogállami demokratikus átmenet fontos szimbolikus kelléke volt a korábbi kettős mérce megtörése, és ezúttal már a kommunizmus utolsó leheletét is száműzték a Szoborparkba, ahol egzotikus turistaattrakcióvá vált a Budapestre jövő nyugati utazók számára.

Ezt a konszenzust törte meg minap a magyar Alkotmánybíróság, amikor helyt adott a kommunista Vajnai Attila alkotmányjogi panaszának, és 4/2013 számú határozatával Alaptörvény ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Btk. 269/B §.- át, mely szankcionálta a kommunista és nemzetiszocialista önkényuralmi jelképek használatát, terjesztését és közszemlére tételét.

A döntés, melynek előzményei között megemlítendő a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságot többször is megjárt Fratanoló-ügy, érthetően nagy felzúdulást váltott ki a politikai elit, valamint a diktatúrák áldozatai és családtagjaik körében. A kuruc.infót járató újfasiszták persze örvendeztek, és érdekes módon egy platformra kerültek olyan radikális szólásszabadság párti csoportokkal, mint a liberális TASZ.

A szakadék valójában két jogpolitikai, alapjogi felfogás között tátong. Az angolszász országokban a szólásszabadság szinte korlátozhatatlan alapjognak számít, így a totális diktatúrák jelképeit sem tiltják jogi eszközökkel. Természetesen azért Nagy-Britanniában is óriási botrány tört ki belőle, amikor Károly brit trónörökös kisebbik fia, Harry herceg azzal fényezte tovább fenegyerek imázsát, hogy egy farsangi bulin horogkeresztes karszalaggal, a Rommel által fémjelzett Afrikakorps uniformisában jelent meg. Ennek ellenére nem szokatlan látvány, hogy a londoni Portobello Street zsibvásáraiban a „lelkes” turisták ízlés szerint horogkeresztes vagy sarló kalapácsos utángyártott kitüntetésekkel pózolnak. Business as usual. Természetesen könnyű nekik, mert az angolszász világot elkerülte mind a vörös, mind a zöld bolsevizmus.

Az európai kontinens nyugati felén megtapasztalták a náci fajelmélet rémségeit, ám a kőkemény kelet-európai sztálinizmus helyett be kellett érniük a Bader - Meinhof csoporttal és a Vörös hadsereg Frakcióval. Úgy tartják, hogy az emberi természet alapvetően elégedetlen azzal, ami jut neki: így míg apáink-nagyapáink nemzedéke a nyugati típusú kapitalizmusra vágyott, addig odaát mainstream értelmiségi körökre is jellemző volt a marxista megközelítés. A Szovjetunióval szemben kritikus erurokommunizmus irányzata pedig csak az 1956-os magyarországi és 1969-as csehszlovák események után erősödött meg. Ám odáig mind a mai napig nem jutottak el a nyugati társadalmak, hogy a náci-fasiszta jelképekhez hasonlóan szankcionálják a kelet-közép európaiakat a kommunista ideológia rémtetteire emlékeztető szimbólumokat.

A hazai közvélemény és jogalkotói szándék az utóbbi időkben azt tükrözte, hogy az emberi méltóság az egyetlen korlátozhatatlan alapjog, és a szólásszabadság is korlátozható megvédése érdekében. Ezt tükrözi a kommunista és nemzetiszocialista bűnök tagadásának szankcionálásáról szóló Btk. passzus is, melyhez érdekes módon nem nyúlt hozzá az AB:

Az AB határozatának pártolói azt vallják, hogy végre kibújik a szög a zsákból, és a szélsőjobboldali szalonfasiszták nem fogják végre magukat „nemzeti radikálisnak” álcázni, és a szélsőbaloldalos kommunisták pedig nem hirdetik magukat „európai értelemben vett szociáldemokratának”.

Érvként felhozható, hogy a bár ellenségképében és módszeriben hasonló nemzetiszocialista és kommunista totális államok tehetőek felelőssé a legnagyobb terrorért a világtörténelemben, azonban a fajgyűlölet, a rasszizmus, a genocídium, vagy „csupán” a bőrszín alapján való szegregáció ennél jóval univerzálisabb jelenség. Elég csak az Egyesült Államok déli államaira gondolni a ’60-as évek fekete polgárjogi mozgalmai előtt, vagy pedig a dél-afrikai apartheidrendszerre. És nem is olyan régen még itt a szomszédban, a délszláv háborúban is komoly emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el. Az emberi jogegyenlőség és méltóság biztosítása így nem intézhető el egyszerűen a kommunista-náci bűnök üldözésével, egy erős demokráciának más aggasztó jelenségekkel is fel kell vennie a kesztyűt.

      Kérdés azonban, hogy a jelenlegi hiszterizált és anómiában szenvedő magyar társadalom és közéleti klíma elég érett-e már az AB döntésére?

Interjú a kiégésről Ádám Szilvia magatartáskutatóval. A kiégés napjaink egyik legsúlyosabb civilizációs ártalma, mely hazánkban is népbetegségnek számít:

http://mno.hu/belfold/a-kieges-is-gatolja-a-tarsadalom-fejlodeset-1142

Biztatásképpen hallgassátok meg a P. Mobil híres számát a Turbo együttes feldolgozásában:

https://www.youtube.com/watch?v=FoYONiSzi0o

I. PROLÓGUS

1.páciens: a magyar bértollnokok, közírók, publicis(z)ta réteg és véleményvezérek döntő hányada

2. diagnózis: paranoia, nemritkán skizoaffektív személyiségzavar és idült dementia (szellemi leépülés)

3. tünetek: közéleti iszapbirkózás, ketrecharc és kakasviadal a szekértáborok mentén és azok között

4. szövődmények: a magyar társadalom arra fogékony részének kollektív hiszterizálása

II. ANAMNÉZIS

Tamás Gáspár Miklós szokta volt mondani, hogy a magyar közélet, újságírás és vitakultúra az alacsony fizetések miatt csúnyán leépült az elmúlt években. Egyet is értünk TGM mesterrel azzal kiegészítve, hogy meglátásunk szerint a probléma gyökere ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, és fő oka, hogy a demokrácia alkotmányos jogintézményeihez a magyar értelmiség egy jelentős része még 22 év után sem tudott felzárkózni.

A féltudású és gyakran félkegyelmű magyar elitről egy kis ajánlott irodalom:

http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/

http://kard.blog.hu/2012/11/19/feltudasu_magyar_elit_hol_tartunk_ma

Most pedig nézzük az egyes okokat a részletes vizsgálat során:

1.) a kettős mérce

Már-már közhelyszerű és unalomig ismételt, hogy a bal-jobb és egyéb szekértáborok saját almuk kölykeinek mindent elnéznek, miközben a másik oldal egy-egy szereplőjének legkisebb hibájára-tévedésére is inkvizítori hevülettel reagálnak.

Illusztrációnak elég a legutóbbi plágium(gyanús) ügyek fogadtatása, az ügynöktéma, valamint a pártok saját kriptokommunista elvtárs házikedvenceinek szerető gondozása.

2.) az agit-prop pártsajtó

Sajnos nemcsak a kádári kommunista újságok elnevezéseit (Népszabadság, Magyar Nemzet, Mozgó Világ stb.) örököltük meg, hanem azok újságírógárdáját és szellemiségét is.

Objektív, független újságírás, mint lehetetlen fából vaskarika (kivéve persze a tényfeltáró zsurnalisztákat) persze a nagybetűs Nyugaton sem létezik. Csak, hogy egy példát említsünk, Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) vállaltan konzervatív szellemiségű, a berlini Tageszeitung pedig baloldali, de lehetne emlegetni a brit konzervatív Daily Telegraph vagy a baloldali liberális Guardian példáját is. Ezek a lapok azonban egy értékvilág hűséges megjelenítői és nem pedig pártok (CDU, toryk) szócsövei, és ha a hozzájuk legközelebb eső párt működésével konfliktusba keveredik a szerkesztőség által képviselt ideológiával, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit választják.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy Nyugaton a lapok tulajdonosai nem a pártfinanszírozásban érdekelt üzleti körök (Simicska-Nyerges tengely/Széles Gábor) vagy pedig pártközeli gittegyletek (Szabad Sajtó Alapítvány).  

Hál' Istennek azért vannak szabályt erősítő kivételek az online (pl. Mandiner, Jobbklikk Konzervatórium) és az offline (Figyelő, Heti Válasz, Kommentár) médiatermékek körében, valamint néhány médiamunkás bizonyos kellően (ön)kritikus írásáról se feledkezzünk meg (pl. Csemely Péter a Magyar nemzettől vagy Szajlai Csaba a Magyar Hírlaptól). Ide sorolhatók még az Index, az Origo és a HVG.hu bizonyos írássai és újságírói.

3.) feszültséglevezető-indulatkiélő publicisták

Egyes újságírók képtelenek a munkájukhoz nélkülözhetetlen távolságtartásra és racionális belátásra, ehelyett elfojtott indulataikat, belső feszültségeiket vezetik le- írják ki magukból nem kímélve a klaviatúrájukat és a nyomdafestéket. Itt most nemcsak az ominózus címerállatokra (Bayer és a cigányok esete, Tóta W. és a kereszténység) kell gondolni, a blogvilág is szép példákat szolgáltat.

Egy-egy virtuóz újságíró azonban még így is képes köpönyeget váltani, gondoljunk csak Balavány Györgyre, aki 2010 előtt ugyanolyan hévvel volt képes szidni a Gyurcsány-Bajnai kormányok tevékenyégét, mint most a HVG-nél az Orbán-kabinetet. Bár egyesek számára ez hitelesnek hat.

Kiváló gyűjtemény a 2009 óta már sajnos nem frissülő http://arokaso.blog.hu

4.) konteo próféták

Minden nagyobb pártnak vannak önjelölt vagy felkent prófétái, akik nem ritkán a vezírek fegyverhordozói és első számú rajongói is egyben ( pl. Debreczeni József és Gréczy Zsolt).

Szerepük az is, hogy összeesküvés elméletek gyártásával szívják el az arra fogékony közönség maradék agyvelejét, hogy így tereljék el a figyelmet a pártvezérek címeres ostobaságairól és csúfos kudarcairól. A műfaj jeles klasszikusai közé tartozik még Bogár László és Drábik János népszerű politikai tudományos-fantaszta és bestselleríró. Az egykor szebb napokat látott Szaniszló Ferenc nagyszerű Világpanorámájáról se feledkezzünk meg az Echo TV-ben, ahol remek elméleteket kapunk a földönkívüli - zsidó világkormány legújabb machinációiról.

Régi nagy álmom még az ATV-s Újságíróklub (Avar, Bolgár, Dési és Mészáros elvtársék) és az egykori Demokrata-kör (Bayer, Bencsik, Bogár, Szentmihályi Szabó, Tóth Gy.) összeeresztése egy közös dagonyázás reményében.

5.) agyhalott politikuszombik

Ők azok a pártok PR osztályain tüsténkedő túlontúl gyakran lefagyó, ám korlátlan alkalommal újratelepíthető droidok.

Nekik mindenről  "Libajnai" baromfiudvara, Orbán patás Führer szőlőbányái, a zemberek pusztulátuma és az izraeli tőke jut eszükbe.

Ugyanabból a kottából dolgoznak mindegyik pártakolban, csak a személyneveket kell tetszőlegesen behelyettesíteni.

Előnyük, hogy megspórolnak mindenfajta szellemi tevékenységet és a fanoknak segítenek elkerülni a hétköznapi csalódásokat.

6.) a katasztrófatúrakedvelők és a hiszterikák

Itt kérem nemzet süllyed el, fogy a magyar, éheznek a zemberek, és persze tombol a cigány/egyeneruhás/politikusbűnözés.

Becsomagolva áll  a bőrönd az előszobában, mert itt tombol a fasiszta/orbánista/zsideszes diktatúra, mindnyájunknak el kell menni.

Ha  a rosszkedvnek van is oka a pesszimizmus mégis csak magyar népbetegség.

Igaz és vitathatatlan, hogy az ország bizonyos területein komoly gondok vannak a közbiztonsággal.

Az viszont a szenzációhajhászásban népszerű bulvármédia nagy bűne, hogy a katasztrófa hírekkel és híradókkal (nagy ker.média csatornák) hiszterizálja a társadalmat, és olyan képzetet kelt emberek széles tömegében, hogy itt kérem szépen nincsen közbiztonság, tombol az anarchia az utcákon és senkinek az élete/vagyona sincs biztonságban.

Ezek az orgánumok a társadalom profitorientált rémisztgetésével azt érik el, hogy a politikai radikalizmus karmaiba sodorják emberek százezreit.

Pl. Emlékezünk még a szilveszteri szigethalmi késelés médiában történt tálalásáról. A sajtóban úgy jött le, hogy az ártatlan sportoló (kis)fiúkat megkéselte egy mindenre elszánt, váratlanul berontó bűnbanda minden ok nélkül.

Ezzel szemben két, valószínűleg ittas társaság szólalkozott össze, az áldozatok között is volt bűntetett előéletű nehézfiú, és mint ahogy ilyen társaságokban lenni szokott, előkerült a kés.

7.) Sikerpropagandisták

A pannon puma újra támad, minket irigyel Franciaország és Németország, itt nincsenek és nem is lesznek megszorítások, a magyar válságkezelés sikeres volt, miközben az EU többi része összeomlott. Mindenről csak a külföldi karvalytőke, ahárom betűs szerveztek, és természetesen az EU cselvetése tehet.

Bizonyos politikai (marketing) szereplők és kabalaállatok úgy gondolják, hogy sajátos valóságtorzító mezővel rendelkeznek, mellyel felülírhatják  a fizika törvényeit.

Csúnya félrekezelések és dilettáns baklövések közepette könnyű a láthatatlan, ismeretlen és megfoghatatlan külső ellenségekre mutogatni, és úgy beállítani, mintha köröttünk még rosszabb volna a helyzet.

8.) a vátesz politikusok

Itt most nem kívánok Bajnai, Orbán vagy Gyurcsány erényeivel és hibáival foglalkozni.

Elég annyi, hogy részben tudatosan-részben sponrtán kialakult körülöttük egy olyan hangos közönség és értelmiségi holdudvar, mely őket tévedhetetlen übermencshként beállítva totemáállatként fetishizálja személyüket.

Biztos vagyok benne, hogy ez valahol mélyen számukra is kínos, mégha esetlegesen bűnrészesek is a kép kialakulásában.

Azzal együtt, hogy a vezérkultusznak a XX. század után nincsen túl jó szájíze, végtelenül félreviszi és degradálja  a politikai vitát, ha egyébként gyarló embereket messianisztikus hévvel rajongjuk körül és mitikus képességekkel ruházzuk fel őket.

Nem sámánokra, spirituális vezetőkre, hanem dörzsölt politikusokra és saját árnyékukon túllépni képes államférfiakra volna szükség a bajban.

Azt se feledjük, hogy Szent István Szűz Mária kezébe helyezte az országot, így nem Ferenc, Gordon vagy Viktor országa vagyunk.

9.) megbélyegzők és a megbélyegzettek

Antiszemita - zsidóbérenc, nacionalista-idegenszívű kozmopolita, fasiszta- kommunista, vaskalapos/szentfazék- ex- szadeszes libsi, mucsai paraszt- cigány/zsidó, homofób-buzeráns

És ezek csak a legismertebb, leggyakrabban használt billogpárok, amik hirtelen eszembe jutottak.

Ezek a karaktergyilkosság taktikai atomfegyverei, melyeket ugyan úri társaságban nem illik bedobni, de a suttogópropaganda mindig nagyon hatékony.

Az ilyen jelzők használata akkor gyakori, amikor az egyik (-mindkét) félnek nincsenek érvei és ezért magát a vitapartnerét akarja ellehetetleníteni, és ezzel elvágni minden további vitát.

Gyakran előfordul, hogy egy vitában lényegtelen, hogy MIT állít, hanem csak az a fontos, hogy KI mondja.

Akit egyszer megbélyegeznek, még ha teljesen abszurd is a jelző (pl. Romcsics Ignác leantiszemitázása), nehezen tud szabadulni a rá aggatott billogtól.

10.) a virtuális valóság(ok), álviták és a szimbólumok harca

"Fecseg a felszín, hallgat a mély"

A valóság szövete ugyan még néha felsejlik (disputa a felsőoktatásról, az eladósodás), de leggyakrabban lejárt szavatosságú vagy diszkreditált szimbólumok (Árpád-sávos zászló és Che Guevra póló) és sohasem létezett letűnt világok (Kádár kolbász és kerítés; a marsi emberek, akiktől származunk, valamint Jézus, mint párthus-magyar herceg)  vívják egymással élethalál harcukat.

11.) magunkfajták-magukfajták/ a szellemi keretlegények

"Aki nincs velünk, az ellenünk van."

           (a Rákosi-korszak mottója)

Összefügg a megbélyegzéssel. Az nem számít, hogy mi mind magyarok vagyunk és összetartozunk.

A leghangosabb nacionalisták és toleranciadiktátorok kedvelt felosztásai ezek feketén-fehéren.

Amikor csak magukfajták-magunkfajták, jobboldali fasiszták-baloldali kommunisták élnek köztünk.

A szekértáboroknak ez így kényelmes. A szellemi polgárháború összetartja  a biztos szavazók táborát.

12.) a keserédes múltbarévedés

Nem állunk vitában a magyar jövőről, helyette csak a múlt kérdéseit marcangoljuk folyton folyvást.

Elöregedő, anómiás és megfáradt hazánkban alig érdekel bárkit, hogy mi lesz holnap, holnapután vagy jövőre.

Nem tudunk nemzeti minimumot teremteni még saját múltunk megítéléséről sem, ehelyett a 83x felesleges vitát folytatjuk a két világháború között Horthy-korszak megítéléséről.

13.) Álszentek és képmutatók

Tölgyessy Péter mondta egyszer, hogy a magyarok legnagyobb hibája a hipokrita-álszent viselkedés és a képmutatás.

Sajnos milyen igaza volt.

Nálunk valaki lehet egy korrupt gazember, csak diszkréten intézze az ügyeit.

Ugyanez a helyzet a mindennapi kis normaszegésekkel, miközben más bűnösöket vadul elátkozunk.

Jó példa erre az ozorai fesztivál 2012-es kezelése, amikor a szokásos évi kábszer terülj-terülj asztalkámról és drognagykerről a fél rendőrség tudott (volt aki részt is vett benne), de mégse csináltak semmit, amíg ki nem tört a médiacirkusz.

A sajtó és az igazságszolgáltatás néha előszed egy-egy bűnbakot (Zuschlag, Sz.-né Sz. Eleonóra) , akit nem kell sajnálni, de a rendszer logikája és működése mégis érintetlen marad, és a nagy halak úgyis végül mind megússzák.

Ez a az uram-bátyám korrupt mutyi világ pedig átszövi a teljes magyar valóságot az EU-s pályázati pénzektől a kórházi hálapénzekig.

+1.) a fekete-fehér vélemények

Az angol nyelvben ismeretes a for and against (+/-) esszé műfaja, amikor egy-egy állítás mellett és ellen kell érvelni, függetlenül attól, hogy egyet értünk-e vele vagy sem.

A fejletlen magyar vitakultúrából teljesen hiányzik ez a hozzáállás, itt csak sarkított és lebutított vélemények vannak főként, melyeknek az érvek és tények megadják magukat.

A nyilvános és magánviták agresszív érzelmi töltettel zajlanak, valamit csak szeretni-utálni lehet. Nincs arany középút.

Egy példa  a végére: A határontúli magyarokról a legtöbb helyen ma csak végtelenített pátosszal (a sokat üldözött igaz magyarok) vagy pedig idegenkedő lenézéssel lehet beszélni (a sunyi erdélyiek, akik igazából magyarul beszélő románok, és csak elveszik előlünk a munkát).

Ahelyett, hogy közéjük mennénk, és vitáznánk velük.

Ha tetszett a cikk, oszd meg és kedveld facebook oldalunkat!

Az írott és online sajtó már több hete az LMP szakadásától szétválásától hangos. A legkisebb parlamenti párton kívül mintha az egész ellenzék osztódással szaporodna, és a '90-es évek elejéhez hasonló pártalapítási láz söpör végig az országon. A sok gittegylet között elvészve a baloldali-balközép ellenzék adós a 2/3-os Fidesz-KDNP gőzhengerrel szembeni társadalmi és politikai alternatíva, röviden kormányzóképesség felmutatásával. Ennek egyelőre hiányoznak mind a tartalmi, mind a személyi feltételei. Bajnai és Mesterházy, illetve inkább a mögöttük álló érdekcsoportok pedig házi mérkőzésüket vívják a miniszterelnök jelöltségért.

A kormány ellen meglévő elégedetlenséget, melyet a több társadalmi rétegnek okozott felvállalt érdeksérelmek okoztak; eddig egyetlen  régi vagy új ellenzéki pártcsoportosulásnak sem sikerült katalizálnia a maga oldalán, amint erről a bizonytalan (nyugati politológiai szakzsargonnal élve független) szavazók százalékosan kimagasló aránya is tanúskodik.

Ebben a bejegyzésben nem azzal foglalkozunk, hogy az LMP szakadása miként hat a kormányváltást akaró erők esélyeire, a pozitív elemzői vélekedésekkel szemben egyébként szerintünk rosszul, hanem a tanulságokat és az okokat próbáljuk kutatni.

I. az őstörténet: ideológia, koncepció és marketing

Az előző parlamenti ciklus közepe táján a Gyurcsány-kormány ellen növekvő társadalmi elégedetlenségi hullám általános rendszerkritikába csapott át, melyet tovább fokozott a 2008-tól hazánkba is begyűrűző nagy világgazdasági válság 2.0.

Furcsa módon az őszödi hazugságbeszéd azon mondatai, melyekben Gyurcsány saját baklövéseiért-normasértéseiért és szemfényvesztésért az elmúlt 20 év gyakorlatát hibáztatta, termékeny talajra hullottak a közvéleményben.

Hiába csengtek határozottan a rendszerváltó Sólyom László akkori köztársasági elnök szavai, hogy Gyurcsány csupán a saját felelősségét próbálja szétteríteni és elterelni, ez a taktika hasznos volt.

Történt ez amiatt is, hogy a gazdasági problémák, a mindent átszövő klientúrák, korrupció és legfőképpen maga az őszödi jelenség miatt az amúgy sikeres harmadik köztársaság rendszere 2006 őszére válságba jutott.

Az 1995-2002 között gazdaságilag rohamosan fejlődő és polgárosodó Magyarország fokozódó válságáért az egyre szélesebb közvélemény, valamint a jobbközép ellenzék is egyre inkább az "elmúlt 20 év" egyébként többé-kevésbé jól működő alkotmányos rendszerét tette felelőssé.

A paradox módon belülről jövő rendszerkritikáról és a 2010-től nyomában jövő kétharmados "fülkeforradalomról" való diskurzus nem ennek a bejegyzésnek a tárgya. Két új erő felemelkedése viszont mindenképpen figyelmet érdemel.

1.

Az akkor még létező MIÉP mellett a 2006-os választásokon társutas szerepet betöltő, jobboldali egyetemi ifjúsági mozgalomból kifejlődött Jobbik egyre jobban radikalizálódott, ezzel együtt egyre népszerűbbé is vált.

Az elöregedő, szétesett társadalom vélt és valós félelmeit sikeresen felnagyítva egyre több réteget sikeresen hiszterizált a Jobbik agitációja.

Az ország bizonyos térségeiben egyre romló közbiztonsági helyzetre és a cigány-magyar együttélés fokozódó nehézségeire válaszként létrehozták a maguk paramilitáris-félkatonai szervezetét, a Magyar Gárdát, mely sikeresen kikezdte a 2006-os őszi rendőrségi visszaélések miatt súlyosan diszkreditálódott állami erőszakmonopóliumot.

A Jobbik kikezdte a gyakran álszent politikai korrektségre épülő uralkodó közéleti diskurzust, és nyíltan rasszista, a polgári demokrácia intézményeire és az emberi jogokra fittyet hányó megoldásokat követelt a "cigánybűnözéssel" szemben. A Jobbik tehát a rasszista cigányellenes, és 2010-től kezdve  antiszemita stílusával jelentősen befolyásolta az egyre inkább jobbra tolódó magyar közbeszédet, és az uralkodó szókészletet. Ettől kezdve beszélnek cigány-magyar és zsidó-magyar szembenállásról, mintha  a két népcsoport nem lenne alapvetően a magyar nemzet integráns része.

A Jobbik eszmerendszere hol burkoltam, máskor nyíltan tehát a polgári demokrácia alapjait (ld. Vona Gábor ars poeticáját arról, hogy a Jobbik nem demokratikus párt) és a kapitalista piacgazdaság jelenlegi működési struktúráját utasítja el.

A radikális jobboldali párt tehát a politikai elit leváltását sürgeti, miközben 2010-es Parlamentbe jutásával maga is annak részévé vált. 

2.

A rendszerkritika másik ága alapvetően balról érkezett. Az LMP őstörténete az alterglobalista és zöld baloldali törekvéseket felkaroló Szimplakörből és az Ökopolitikai Műhelyből indult ki.

A környezetvédelmi mozgalmaknak a '80-as évektől kezdve nagy hagyományai voltak hazánkban, melynek alapja a Bős-Nagymarosnál magyar-szlovák koprodukcióban tervezett vízlépcső megépítése elleni tiltakozás volt. A Duna-kör bár elhalt, de a Védegylet a 2000-es évekre is jelentős szervezet maradt, elég csak a Sólyom Lászlót köztársasági elnökké választó civil kampányra gondolni, melyben az akkor TASZ-os Schiffer András és a Védegyletes Jávor Benedek egymásra talált.

A 2006-os választásokra a Védegyletből kivált Lányi András filozófus próbált zöld pártot gründolni Élőlánc Magyarországért néven. Ez a kísérlet azonban hamvában halt, mivel az ökoszociális eszmének ekkor még nem volt hazai bázisa.

Ezzel párhuzamosan az SZDSZ rendszerváltó liberális nimbusza semmivé foszlott. Ennek kezdete az "ősbűnre", az MSZP-vel kötött 1994-es választási koalícióra tehető, de a helyzet csak fokozódott a D-209-es botrány, majd az őszödi beszédet követő rendőri visszaélések kezelésével. Solt Otília, Kis János és Tölgyessy Péter egykori pártjának a Gyurcsány epigon Kóka János utóbb megkérdőjelezett pártelnökké választása, és az SZDSZ körül megszaporodó korrupciós ügyek sem tettek jót.

A SZDSZ-hez csak lazán kötődő szociálliberális értelmiség egy jelentős része egyre határozottabban a születőben lévő LMP felé orientálódott. Ezt a vonalat az ex-Mediános Karácsony Gergő megjelenése a párt körül érzékeltette  a legjobban.

A 2010 előtti pártrendszerben az LMP a Jobbikhoz hasonlóan a harmadik erő szerepét vette fel. A párt sokszor zavaros ideológiáját a zöld baloldali és alterglobalista gondolatokon kívül áthatotta és mind a mai napig áthatja az SZDSZ hőskorszakából és a TASZ-tól örökölt emberi jogi szociális liberalizmus. A rendszerváltás után kibontakozott, bizonyos vonásaiban feudalista újtőkés rendszer gazdasági és szociális alapjait az LMP éppen olyan radikálisan támadta, mint ahogy a Jobbik az alkotmányos rendszer működését.

Az LMP egyes gazdaságpolitikusainak (ld. Scheiring Gábor nyilatkozatai) sokszor neomarxista megközelítése a 2010-es választások előtt azonban  a közvélemény szemében inkább idealizmusnak tűnt.

Ehhez hozzájárult a kiváló marketing szakember, Fabricius Gábor ötletes választási reklámkampánya is, mely egyik hónapról a másikra nem is ideológiát, hanem életérzést adott elsősorban urbánus fiatalok tízezreinek.

A vonzó külcsíny, az újdonság és a politikai tisztaság, valamint a nemes eszmék varázsa sikeresen elfedte  a mélyben meglévő ideológiai ellentmondásokat

II. A pártszakadás mechanikája   

A magyar politikai rendszer ("kancellárdemokrácia") és a modern mediatizált közvélemény személyekben és nem eszmékben gondolkodik.

Ezért a baloldali politikai és gazdasági elit, és a mögöttük álló holdudvar is azt az embert keresi, aki képes legyőzni Orbán Viktort.

Egyszer már meg is találták ezt a személyt Gyurcsány Ferenc képében,ám a következményeket ismerjük.

A 2010-es földcsuszamlásszerű választási vereség után  a baloldali elit kettészakadt.

A posztkommunista MSZP korifeusai kitermelték magukból az egykori ifjúsági vezetőt, Mesterházy Attilát, aki sikeres kamarillapolitikusként ügyesen kiszorított a gyurcsányistákat a pártból, "nyugdíjba" küldte a nagy öregek egy részét, és sikeres modus vivendit alakított ki a pártfinanszírozásban érdekelt balos üzleti körökkel, akiknek emblematikus figurájaként Puch Lászlót szokás emlegetni a közbeszédben. Mesterházy azonban karizmatikussággal nem vádolható, és megjelenésében, valamint retorikájában túlságosan kötődik a régi MSZP-s pártelithez, melyet a balliberális értelmiség gyomra nehezen vesz be.

A Kádár-korszakban meghatározó technokrata "szakértői" elit azonban Bajnai Gordon pajzsra emelésében érdekelt. Ők azok (pl. Lengyel László és Sárközy Tamás szemléletesen képviseli a véleményüket), akik szocialista cégvezetőként, valamint a  minisztériumi és háttérintézményekben sikeres karriert futottak be a  reformkommunista pártvezetők alatt, azonban a szocialista rendszer tarthatatlanságát már a '80-as évek közepétől világosan látták. Sokan közülük (pl. Kapolyi László) a privatizációs hullámban a politikai befolyást üzleti tőkére cserélje, hogy aztán ugyanoda visszaforgassa.

Ez a réteg, melynek egy része korábban az SZDSZ-szel rokonszenvezett, mélységesen lenézi az MSZP-s pártklientúrát, és csupán eszközként tekint rájuk céljai megvalósításában. Jobban szeretik a kívülről jött miniszterelnököket, akik aztán kordában tartják az MSZP populista pártpolitikusait. Bajnai kiváló külföldi, elsősorban amerikai kapcsolatokkal is rendelkezik vezető karrierdiplomaták révén (pl. Simonyi András volt washingtoni nagykövet révén), nekik köszönheti a Clinton-család és a Demokrata Párt bizonyos think-tankjeinek a támogatását is.

Ezek a körök világosan felismerték, hogy Bajnaiból csak akkor lehet miniszterelnök-jelölt, ha az MSZP-n kívüli összes baloldali mozgalmat sikeresen egyesíti a háta mögött, és új erőként, egyben tapasztalt reformerként tűnhet fel a közélet erre fogékony része előtt.

Ebből látjuk, hogy a vátesz és próféta jelenség nemcsak a jobboldal sajátja, csak míg ott a nemzet vezére imázs a jellemző, addig baloldalon a szakértői lét mítosza.

Orbán Viktort és Fideszt sokszor jogosan, máskor jogtalanul sokat kárhoztatták az "egy a tábor, egy a zászló" stratégiáért, mely egyébként a Jobbik megjelenésével a gyakorlatban megbukott.

Az LMP példája jól szemlélteti, hogy ez a baloldalon sincsen másként, ott is igyekeznek mindenkit beterelni a langymeleg akolba.

Schiffer és követői hosszú távon elsősorban a baloldali elitváltásban gondolkoznak, és ezért nem akarják, hogy pártjuk elvesszen az ancien regimet képviselő baloldali körök gravitációs vonzásában.

Próbálkoztak egy harmadik pólus kialakításával, ám az erre kiszemelt Millát és Szolidaritást Bajnaiék "nyúlták le".

Az LMP tagjai azonban megmaradtak egy főként budapestiekből álló értelmiségi körnek, és nem voltak képesek felismerni, hogy a politikum is egy professzionális szakma. Közhelyszerű, hogy bázis demokratikus keretek között nem lehet egy politikai pártot irányítani. Szükség van hierarchiára egy aktivistabázis, és a vidéki alapszervezetek hálózatának felépítéséhez, melyek aztán egy sikeres parlamenti kampány alapját képezhetik

Az LMP példája szemlélteti, bár még korai a halottat temetni, hogy a napi politikai verseny és az egzisztenciális érdekek logikája felülírhatja egy harmadik utas értelmiségi csoport idealizmusát.

Kérdés, hogy a "megtisztult" LMP próbál-e a kiábrándult jobbközép, ex-Fideszes szavazók felé nyitni, és centrista pozíciót felvenni a politikai erőtérben vagy pedig megmarad alterglobalista, zöld baloldali politikai szubkultúrának?! 

A változatosság kedvéért következzék egy kitekintés a nem is olyan távoli Japánba:

Japán egy újabb ígérettel lett szegényebb, melyet a szigetország polgárai is tudomásul vettek. Legalábbis ez következik a belpolitikai visszarendeződésből, melyet a december 16-án lezajlott előrehozott választások eredményei is jól mutatnak.

A történet tanulságos, megérne egy külön epizódot, itt viszont csak a legfontosabb előzményekre utalhatunk. 2009-ben a mélyülő gazdasági válság hullámait meglovagolva a gyors kiút ígéretével jutott hatalomra a japán „Obamaként” is emlegetett Hatojama Jukio, megtörvén ezzel a konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) több mint félévszázados uralmát. Jukio azonban alig egy év után lemondani kényszerült legfontosabb választási ígéretének – az okinavai amerikai katonai támaszpont bezáratása – megszegése miatt. Ezután a vele együtt kormányrúdhoz jutott, és több pártszakadáson átesett Demokrata Párt (DP) a kormánykoalíció 2012-es összeomlásáig évente egy miniszterelnököt elfogyasztott.

A DP alig három éves kormányzása alatt azonban a szigetország nem jutott közelebb az egyre mélyülő válság megoldásához. A tünetek között megemlíthető, hogy az eddig is világrekordernek számító japán államháztartás bruttó adóssága 2011-ben elérte a GDP 229,6 %- ot, jelentős a munkanélküliség, részben a defláció miatt pedig lesújtóak a növekedési kilátások, a 2010-es esztendőt leszámítva az elmúlt években rendre recesszióba fordult a gazdaság. A tradicionálisan exportorientált japán gazdaság külkereskedelmi mérlege ráadásul már július óta hiányt mutat.

A XX. század második felére eső japán gazdasági csoda leáldozását mutatja az innovációs tartalékok kimerülése is. Hol van már az a korszak, amikor a Sony Walkmanje vagy a Hí-fi tornyok hirdették a japán tudományos fejlődés nagyszerűségét? A telekommunikáció és a szórakoztató elektronika terén évtizedekig világelső japán nagyvállalatok helyét lassan, de biztosan átveszik a kínai és dél-koreai cégek.

A gazdasági válság összefüggésben áll a politikai elit krízisével is. A vezető réteg kasztszerűségének és zártságának jele, hogy az elmúlt évtized számos miniszterelnöke egytől-egyig befolyásos politikusdinasztiák sarja.  Az utolsó, jelentős politikai örökséget maga után hagyó miniszterelnök, Koizumi Dzsunicsiró 2006-os visszavonulása után már a hetedik kormány kezdi meg mandátumát.

Ezeknek köszönhető főként a politikai visszarendeződés. Az Abe Sindzó volt miniszterelnök (2006-2007) által vezetett jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) megsemmisítő vereséget mért a szigetországot 2009 óta kormányzó balközép Demokrata Pártra. Az 1955 óta domináns, egy rövid tizenegy hónapos időszakot leszámítva 54 évig hatalmon lévő LDP ezzel a győzelemmel 3 év kihagyás után újra visszatért a hatalomba, ezzel pedig visszaállt a politikai váltógazdálkodást csak hírből ismerő japán status quo. A párt ráadás jutalomként koalíciós partnerével, a buddhista gyökerű, ideológiájában a nyugat-európai kereszténydemokrata eszmeiségből sokat merítő Új Komeitó Párttal (NKP) közösen kétharmados többséget szerzett a japán parlament alsóházaként funkcionáló Képviselőházban. A politikai klíma általános radikalizálódásának jele, hogy új pártként bekerülve a parlament harmadik legjelentősebb erejévé vált a Isihara Sintaró volt tokiói kormányzó által vezetett, radikális nacionalista, a politikai paletta szélsőjobboldalán elhelyezkedő Japán Restaurációs Párt (JRP). A JRP és a japán „Le Pennek” is nevezett Isihara revizionista történelemszemléletét mutatja, hogy megkérdőjelezik a tényt, miszerint Japán a második világháborúban emberiesség elleni bűncselekményeket követett volna el. A párt történelemszemléletéből is fakadóan tévútnak tartja az ország pacifista külpolitikáját, és erős Kína ellenes érzelmeket táplál.

A történelmet azonban mindig a győztesek írják. Az évszázadokon keresztül elzárt ország a XX. század eleje óta folytatott, faji felsőbbrendűséggel átitatott agresszív, terjeszkedő és imperialista külpolitikáját, valamint a militáns társadalmi klímát alapvetően törte derékba a katasztrofális második világháborús vereség. Japán második világháború utáni amerikai megszállásával együtt járt a nyugati (pop)kultúra és értékrend exportja is, mely az elmúlt évtizedekben sajátosan keveredett a sok évszázados izoláció során háborítatlanul fejlődő szamuráj erkölcsiség maradványaival. Az Egyesült Államok jogászai által megszövegezett, pacifista szellemiségű, a nyugati polgári demokráciák értékrendjének talaján álló 1947-es japán alkotmányt széles néptömegek körében legitimálta a japán csoda, mely által a korábbi agresszív katonai expanziót felváltott a gazdasági világhatalommá válás.  

A gazdaság és a politikai elit válsága azonban csupán az elöregedő, demográfiai gödörbe kerül Japán szociográfiai anómiájának lenyomata. Japán értékválságának másik fő oka a nyugati és a tradicionális japán kultúra ütközésein túl az, hogy a társadalom nem tud lépést tartani az elmúlt évtizedek elképesztő mértékű technológiai fejlődésével, mely a mindennapok valamennyi szeletét áthatja. A 2011-es fukusimai atomkatasztrófa pedig a népesség jelentős szegmensének juttatta eszébe a Hirosimát és Nagaszakit ért nukleáris csapást.

A kétharmados többséggel nagy lehetőség, és egyben felelősség is nehezült a nagy visszatérő Abe és a választásokat megnyerő LDP vállaira. Abe első kormányzásának idején pragmatikus külpolitikát folytatott, a fő szövetséges Egyesült Államok mellett igyekezett a diplomáciai kapcsolatok javítására Dél-Koreával és Kínával is, ugyanakkor nem fukarkodott gesztusokat tenni a közvélemény nacionalista hányadának sem.

Sokan várják az új japán kormánytól, hogy jelentős társadalmi felhatalmazásával élve módosítja a pacifista szellemiségű 1947-es alkotmányt, mely nem engedi offenzív jellegű katonai erő és haditengerészet felállítását. E lépés pártolóinak egyik fő érve, hogy az Egyesült Államok belső problémái miatt az utóbbi években gyengült a délkelet-ázsiai térségben, miközben az egyre erősödő Kína állami szinten is patronál bizonyos nacionalista lépéseket (szigetviták Japánnal), nem is beszélve a kiszámíthatatlan és nukleáris fegyverkezésbe fogó sztálinista diktatúráról, Észak-Koreáról. Ezek miatt pedig elengedhetetlen, hogy a szigetország megfelelő elrettentő erővel rendelkezzen egy esetleges regionális konfliktus során.

Az amerikaiak érkezésével 1868-tól bekövetkező Meidzsi-restauráció, és a második világháborús katasztrófát követő feltámadás után úgy tűnik, hogy Japán harmadszorra is kénytelen megújítani önmagát.

Ha tetszett a cikk, oszd meg és kedveld facebook oldalunkat!

A polgári centrum - a csendes többség eszmeisége

I. Honnan jött ez a felütés?

A Polgári Magyarország megteremtésének szükségszerűségéről fog szólni ez a blog részben.

II. Van tovább is?

Szeretnék egy lelkében szabad, nemzeti örökségére büszke, ugyanakkor a világra nyitott polgári Magyarországon élni.

III. Miért ezzel indítasz?

Csak.

Mert ehhez volt kedvem és szeretem az In medias res kezdéseket.

IV. Aham. És ez milyen értékrendet takar?

Nem kedvelem az ideológiai ketrecharcot, de legyen. Vegyünk két csoportot.

A.) Klasszikus értékek

1.) nemzeti szabadelvűség:

A nemzeti radikalizmussal ellentétben a nemzeti szabadelvűség egyeztetni tudja a nemzeti és a jogállami-liberális minimumot egymással (erről később majd bővebben egy külön bejegyzésben).

Az újbaloldali és bizonyos szociálliberális irányzatokkal szemben a nemzeti szabadelvűség elveti az internacionalizmust és ellenzi az antiklerikális megnyilvánulásokat.

Elveti az etnikai nacionalizmust, nemzeteszményében mindenki magyar, aki annak vallja magát, a kulturális nemzet koncepcióját. támogatja.

Gazdasági alapja a szabad versenyes szociális piacgazdaság.

A kifejezés a legnemesebb magyar szellemi hagyományokra utal, melyet a boldog békeidőkben olyan nevek fémjeleztek, mint Deák Ferenc, Széchenyi István, Tisza Kálmán és fia István, Wekerle Sándor és Bethlen István, és Antall Józsefről sem feledkezhetünk meg.

2.) polgári demokrata értékrend:

Csak önálló gondolatokkal, értékrenddel és szabad akarattal rendelkező, öntudatos felnőtt polgárok alkothatnak életképes közösségeket, mely egy felelős társadalom alapja lehet.. A cél egy, a kultúra és az oktatás eszközével kimunkált, organikusan fejlődő  polgárosodott magyar nemzet, melynek szövetét a személyes közösségek (család, baráti körök) és a társadalmi szervezetek (egyházak, civil szervezetek stb.) fonják sűrűvé.

Az önkéntesség, a tudatos fogyasztás, az anyagi takarékosság  és a társadalmi felelősségvállalás a polgári lét kifejezői.

3.) Európaiság:

Az európai és magyar kultúra a görög filozófiára, a római jogra, a zsidó Tízparancsolat erkölcsiségére, és a keresztény kultúrára épül. A felvilágosodás bizonyos vívmányai is ezekből erednek.

Magyarországnak ápolnia kell keleti gyökereit, de ettől még a nyugati zsidó-keresztény kultúrkör szerves részét képezi.

A nemzetek Európájának páneurópai eszméje támogatja az Uniós tagságot, ám ez nem jelenti a közösségi intézmények és a brüsszeli bürokrácia jelenkori rendszerének kritikátlan csodálatát. Sőt.

4.) keresztény humanizmus és perszonalizmus:

A Bibliából és a Katolikus Egyház szociális tanításából, valamint a protestáns gazdaság, - és társadalometikából levezethető értékek széles tárháza.

Az emberi méltóság korlátozhatatlan alapjog, az életet Isten teremtette, ezért csak ő veheti el. Ezért a halálbüntetés, az eutanázia és az abortusz, mint a halál kultúrájának eszközei, általában erkölcsileg elítélendők.

Minden emberi élet egyszeri és megismételhetetlen értékhordozó, ezért a jogegyenlőség biztosítása és a szegények, elesettek támogatása mindannyiunk kötelessége.

A korszerű kereszténydemokrata értékrend elítéli a diktatórikus uralom és a hatalmi önkény, gőg minden formáját.

5.) Megértés/empátia

A XX. századi egalitárius, progresszív "egyenlősdi" elkoptatta a tolerancia kifejezést, ezért most nem is használom. A kifejezés eredeti jelentésének értelmében nem kell feltétlenül tisztelni a másságot, de el kell fogadni, mint a társadalmi békesség velejáróját.

A megértés nem csak a széles értelemben vett kisebbségek elfogadását jelenti, hanem a tőlünk eltérő vélemények tiszteletben tartását is az árokbetemetés és a vitakultúra jegyében.

Levezethető Az Újtestamentum alapján Jézus Krisztus földi életének cselekedeteiből (pl. vámosok, leprások, Mária Magdolna stb.).

A külhoni magyarok hiteles jogvédelme miatt is lényeges, hogy saját kisebbségeinkkel példamutató módon bánjunk.

A bármilyen kisebbséghez (faji, vallási, etnikai, kulturális, vallási, szexuális stb.) tartozásnak a társadalmi kapcsolatokban közömbös elemnek kell lenniük, viszont minden kisebbség megélheti önazonosságtudatát, amíg ezzel a törvényességet nem sérti.

Az alkotmányoknak védenie kell a kisebbség jogait a többség zsarnokságával szemben, ez viszont nem jelenti azt, hogy egy kisebbség uralkodna a társadalmi többség felett.

6.) organikus fejlődés (tradíció és haladás):

Ez alapvetően angolszász liberális konzervatív (Edmund Burke nyomán) érték.

Én úgy fordítanám ezt magyarra, hogy fontos az intézmények és a hagyományok tisztelete  a konstruktivista társadalmi mérnökösködéssel szemben.

A hagyományokat azonban nem valami avíttas, retrográd csökevényként kell tekinteni, hanem az adott kor közegében kell a tradíciókat újra és újjáértelmezni és élővé tenni a XXI. század gyermeke számára.

Meg kell különböztetni, szelektálni kell a valóban fontos hagyományok (pl. szent istváni állameszme és Intelmek) és a rossz történelmi beidegződések (pl. uram-bátyám stílus, rangkórság és dzsentri stílus) között, az utóbbiakon túllépve.

7.) politikai józanság és a szélsőségek kirekesztése:

A XX. század embertelen módszereiben rokon barna és vörös totális diktatúrák tapasztalataiból okolván a mérsékelt bal,- és jobbközép politikai erőknek ki kell rekeszteniük a közbeszédből a szélsőséges megnyilvánulásokat, és nem szabad az ilyen erőknek gesztusokat tenniük a szavazatmaximalizálás érdekében.

Ha egy mérsékelt politikai erő szélre tolódik, és átveszi a radikálisok nyelvezetét, akkor az egész társadalmat magával ránthatja, mint ahogy azt a weimari Németországban (Hitler-Papen koalíció) láthattuk.

A politikai korrektség (PC nyelvezet) és a multikulturalizmus ideológiai furkósbotként való használata sem segít.

B.) a posztmodern digitális korszak kihívásaira válaszoló értékek

1.) posztmateriális életszemlélet:

Az emberi létezésnek alapvető igénye a spiritualitás és a természetfelettivel kapcsolat megtalálása. A szekularizálódás következményeként egyre népszerűbbek váltak az okkultizmus, New Age és egyéb furcsa tévképzetek (Pataki Attila és a földönkívüliek).

Az anyagi javak értelmetlen felhalmozását hangsúlyozó fogyasztói társadalommal szemben fontos a spirituális és emberi értékek megélése a lelki egészség megőrzésének érdekében.

2.) ökológiai szemlélet/ökokonzervativizmus:

Az államcélok meghatározásakor, a közösségi-politikai és egyéni döntések meghozatalakor tekintettel kell lennie a teremtett (biológiai) és épített környezet védelmére.

A globális felmelegedés, a talajerózió, a biodiverzitás csökkenésének korábban, amikor egyre szélsőségesebb éghajlati jelenségekkel szembesülünk, a környezetvédelem létfontosságúvá vált.

Legkésőbb az ipari forradalmakkal elveszítettük a természettel, természetben való harmonikus létet, a mai posztindusztriális korban fontos az emberi életkörülmények összeegyeztetése a környezettel (ökológiai lábnyom) és  a természet újrafelfedezése.

3.) Bioetika

A náci eredetű eugenika jegyében az ember nem játszhat Istent.

Beláthatatlan következményekkel járna az evolúcióba és az emberi génkészletbe való bármilyen bevatkozás, ideértve a hibridek létrehozását és az emberi klónozást.

Az emberi szervezetre gyakorolt hatásai miatt a GMO növények emberi fogyasztása is kerülendő.

Az államok és nemzetközi feladatok fontos feladata, hogy egyes tudományos körök és vállalatok gátlástalanságával szemben megvédje a természet rendjét.

4.) digitális önrendelkezés/ adatvédelem (privacy)

A digitális forradalom és az internet mindennapivá válása után az államnak egyrészt saját magát, másrészt pedig a piaci szereplőket kell korlátoznia  a személyes szenzitív adatok megvédésére az online térben. Fontos a szerzői jogi szabályozás megújítása is.

5.) fenntartható fejlődés:

Nemcsak környezetvédelmi szempontból, hanem gazdaságilag is nagyon fontos (jó példa erre az energiatakarékosság) a 2008-as nagy világválság tanulságainak levonása során.

A hitelekre és valós gazdasági produktumot nélkülöző spekulatív beruházásokra alapozott gazdasági szerkezet nem lehet életképes hosszútávon.

A növekedés és a takarékosság elvét össze kell egyeztetni, aminek eszköze a rendelkezésre álló erőforrások tudatosabb felhasználása.

6.) lokalizmus és szubszidiaritás:

A globalizálódott világban is fontos a helyi kisközösségek, tradicionális termelési kultúrák és tájegységek megőrzése. A helyi közösségek minél nagyobb fokú önfenntartása és összetartása fontos társadalmi egység lehet.

A katolikus eredetű szubszidiaritás és az abból levezethető decentralizáció jegyében minden felmerülő döntési helyzetet a lehető legalacsonyabb társadalmi egység szintjén kell megválaszolni. Pl. Ha egy szociális ellátást a települési önkormányzat szintjén is biztosítani tudnak, akkor azt nem szabad a központi államigazgatás hatáskörébe vonni.

7.) társadalmi részvétel és transzparencia:

Biztosítani kell az állami működés civil kontrollját a transzparencia jegyében, a döntéshozatalban való társadalmi részvételt, véleményezést pedig biztosítani kell, ehhez eszköz lehet a "virtuális demokrácia" (online népi kezdeményezés, népszavazás eszközeinek megteremtése).

8.) szolgáltató jogállamiság:

Az állami szféra a társadalom és a gazdaság mellett a nemzet egyik alegysége. A szolgáltató államnak elsősorban a végrehajtó hatalmi ágon keresztül jelen lennie, de az igazságszolgáltatásban (ld. polgári bíráskodás) és a törvényhozási munkában is tetten kell érthetőnek lenni.

A jogállami működés megköveteli diszkrecionális (önkényes) döntések minimum szintre hozását, és azt, hogy az állami aktusok a jogforrási hierarchiából levezethetően következzenek.

Kicsi, de erős államra van szükség, mely meg tudja védeni polgárait a fenyegető belső és külső veszélyekkel szemben.

Ha tetszett a cikk, oszd meg és kedveld facebook oldalunkat!

Következzék néhány alapelv, melyet igyekszem betartani a blog készítése során. Természetesen azért lesznek szabályt erősítő kivételek, remélhetőleg minél kevesebbszer.

ESZMÉLET

1.)  ok-okozati összefüggések és kauzalitás

Röviden és leegyszerűsítve a dolgok mélyére hatolás igyekezete. Fontosabbnak tartom a Ki? Mit? csinálnál a Miért(ek)? kérdését.

Az adott emberi magatartás általánosan lehet érdekvezérelt/haszonelvű (racionális), értékvezérelt (ráció és emóció között lőném be valahol fél úton) és érzelemvezérelt. Persze az elemi ösztönök, a nevelés és a hagyományok, beidegződések szerepéről sem feledkezhetünk meg, melyek megannyi ésszerűtlennek tűnő, irracionális tevékenységet magyaráznak meg.

Az emberi akaratkifejezések bonyolult és gyakran asszimetrikus eredőjeként a különböző szervezetek is magatartásokat fejthetnek ki, melyek mozgatórugói még bonyolultabbak.

Ezek miatt is gyakran a bizonyosság helyett csupán a feltételezés eszközével élhetünk.

2.) tény és vélemény

Fontos, hogy elkülönítsük, amikor valamiről értékvezérelt véleményt, publicisztikát írunk, vagy amikor tényekből következtetéseket vonunk le, tehát elemzünk.

Egy amatőr blog műfajába jobban belefér a vélemény, mint az elemzés műfaja, de azért néha jól esik az analitikusok bőrébe bújni.

3.) függetlenség és értékvezéreltség

A blog törekszik a napi pártpolitikától, és bármilyen üzleti befolyástól való szigorú tartózkodásra.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy teljesen függetlenek és tárgyilagosak lennénk, hiszen az értéksemlegesség, mint olyan nem létezik, csupán  a versengő értékek pluralizmusa.

4.) észérvek indulatok helyett

A blog igyekszik, a na most elegem van, és kiírom magamból a világnak a bánatomat hozzáállás helyett meggyőző érvkészlettel az ésszerűségre apellálni.

Meg kell becsülni a rációt és az alapvető logikát, ami sajnos kiveszendőben van a mai világunkból (sarkítás!).

Ehhez szükséges egyfajta rugalmas elszakadás és pragmatikus hozzáállás is a problémamegoldás keresésében, természetesen csak az előre kijelölt értékhatárok mentén, különben az utilitarianizmus (haszonelvűség) csapdájába esnénk.

5.) ideális és reális:

Sok lelkes fiatalnak van egy ideális látásmódja az őt körülvevő világról, melyet oly gyakran szembeköp a valóság.

A platóni ideák világát mi csak közelíteni próbáljuk a realitáshoz.

Gyakorlat

1.) Frissítés:

Ez csak hobbi, emellett meg is kell élni valamiből. Heti 1x frissítést igyekszem betartani majd hol több, hol kevesebb sikerrel.

2.) - 3.) kommentelés és vendégszerzők

Ld. az Alapozó 1. bejegyzést.

4.) zsurnalisztikai műfajok

Ha egyszer beindul a blog, és lesz rá igény, akkor az interjú, riport, tárca műfaját is igyekszem felvillantani.

5.) Hossz

Az első bejegyzéseimet jogosan érheti az a vád, hogy túl hosszúak, így bealszotok az olvasásuk közben. A kevesebb néha több a híres bauhaus építész szerint, igyekszem tömöríteni a, hol lehet.

6.) megosztás és leközlés

Bejegyzést megosztani a blogról bátran lehet az összes közösségi oldalon. A cikkek ugyanakkor az én szellemi tulajdonomat képezik, így más honalapokon, blogokon vagy nyomtatott formában való leközlésükhöz az én hozzájárulásom szükséges.

Ha tetszett a cikk, oszd meg és kedveld facebook oldalunkat!

I. Mi végre van a blog formátum?

2013-ban, a facebook, twitter, tumblr és egyéb menő mikroblog alkalmazások világában az egy évtizede még forradalmian újnak számító blogolás is kezd szépen lassan kimenni  a divatból, és szépen lassan az írógépek, lemezjátszók és faxgépek sorsára jut.

Azért korai még temetni.

Ha már egyszer rászántam magam a grafománkodásra, úgy gondoltam, hogy szükséges megfelelő felületet biztosítanom, hogy kiéljem magam, és így kisszámú, ámde hűséges olvasóközönségem is szétkommentelheti irományaimat. természetesen csak kulturált keretek között.

II. Ki vagyok én?

Magyar, keresztény és európai. Szigorúan ebben a sorrendben.

Nem vagyok kinyúlt gyapjú pulóverében és kávéfoltos fehér ingében egy íróasztal fölé tornyosuló 40-es kiégett értelmiségi, ez bejegyzéseim stílusán és minőségén is látszani fog. vagy legalábbis valószerű.

Még annyi és elég, hogy e sorok írásakor lassan már 23 éve taposom a drága földgolyót (kiugrik a manír számláló). Végzés előtt álló budapesti jogászhallgatóként pedig igyekszem nyitott szemmel járni, és sajátos szemüvegemen keresztül a történések mögé látni.

III. Miről szól ez a blog?

Nagy a konkurencia színvonalas blogokból, melyek egy-egy liebling köré szerveződnek, én viszont javíthatatlanul kezdő vagyok e téren.

Olyan blog viszont szerintem nagyon kevés van, ami megpróbálna foglalkozni a nagy magyar (és európai) valóság egy szeletével. Mindig is szerettem volna a felszín mögé látni, megismerni az összefüggéseket, a különböző történések és emberi cselekedetek mozgatórugóit.

Élethelyzetemből, koromból és világlátásomból kifolyólag nem veszem magamra az objektivitás és a tévedhetetlenség (mely pápai kiváltság) bélyegét, csupán törekszem az elfogulatlanságra.

Minden modern online és offline véleményvezérnek az eszköze a megfellebezhetetlen kinyilatkoztatás, én mégis szabad gondolkodásra, vitára és szellemi utazásra szeretném hívni a kedves olvasóimat.

Nagy szavak ezek, és a kínos bukás szele is meglegyint e pillanatban.

A tévedés és a tökéletlenség luxusát azonban fenntartom magamnak.

Hiszen a gyarlóság is fontos emberi erény.

IV. Rulez

Vendégszerzőket szívesen látok, kommentelni lehet.

A szólásszabadság alapjog, ám korlátozható.

Ennek szellemében én is moderálni fogom a kommentelést, ha szükséges.

A kocsmai stílust és az ízes magyar trágárságokat meghagyom más fórumoknak (van, ahol ezeknek is van létjogosultsága).

A kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés jegyében tartózkodjunk egymás valós vagy vélt faji, vallási, etnikai, nemi, politikai és szexuális hovatartozásának becsmérlésétől.

E sajátos perverziók kiélésére széles terepet kínál a világháló.

Ha tetszett a cikk, oszd meg és kedveld facebook oldalunkat!